Faiz Softić Čovjek – Az ember

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Čovjek Čovjek je gavranov let I krik golubice Čovjek su šare leptirovg krila I bajonet. Ptica istjerana iz gnijezda U trnu potonulom U namet. U jutro boje indiga Koje dan ne postaje. Dolaze vijesti s ratišta I opet novo ništa – Mrtvi Sakati Slijepi Gluhi I oni ostali bez uma Ko puška bez kuršuma. Nevjesto – Zelena zemljo Gdje li mi dušek spremaš ? Da u mrkloj noći sami Šapućemo sa travkama Šta je bilo Šta je sada Šta poslije kad će vjetar da ih mrsi Iznad našeg kočopera. Oko crno Oko plavo. Od čovjeka šta ostane – Pregršt praha hladnjikavog.

Az ember Hollóröpte az ember És galambrikoltás Tarka lepkeszárny az ember És bárd. Fészkéből kidobott madár Az elsűlyedt bozótban Hóbuckában. A soha nem virradó Indigószínű reggelben. Hírek a frontról És ismét semmi biztató – Halottak Megcsonkítottak Vakok Süketek És az értelmüket vesztettek Akik töltetlen fegyverek. Jegyesem – Földem Vetett ágyam hol lelem? Egyedül a vak éjszakában A fűcsomókkal suttogunk Mi volt Mi van Mi lesz azután ha majd a szél fejünk felől Elzavarja őket. Fekete szem Kék szem. Ami az emberből megmarad – Kihűlt porhalmaz. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 111-112. str.

Mišo L. Korać Ne daj da nas život mimoiđe – Ne hagyd, hogy az élet elkerüljön bennünket

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Ne daj da nas život mimoiđe             Da si bliže             bar na dohvat ruke             kosu bih ti mrsio             pogledom i željom             s anđeoskim stasom             kao breza visoka             svjesna te ljepote             mudro mamiš          tijelom...             Nemoj da ti suze          borave na licu             zaboravi tugu, jecaj,             vapaj kada smo sami...             Podsjetiš me uvijek          na veselu pticu             stoga zaljepršaj          smijehom             zasvjetli u tami             a ti to umiješ....             ........................ Ovdje su dani nestvarni, tužni snovi mogu biti i lijepi i ružni, često nedostupni, da ih osvojim nešto mi se ne da...! I prolazi vrijeme... Danas gazi juče kradimice... Sve te više snijevam... Bora sijedu stiže nemilice Mladost prođe pusta Uhvatim se često  kako istu pjevam "Onu" Što ko melem sklizne nam sa usta... "Prosta ti bila moja ljubav živa..." ........................................ E.!! Proći će sve ovo, doživjeće makar jedno od nas dvoje da u tužnom času kad se oči sklope žar usana vrelih spustimo na čelo... Neka usne budu tvoje... I neka oko mene okupe svirače pa uz gitaru zapjevaju jače onu pjesmu staru... "Kad ja budem umro ne pal′ te mi svijeće jel′ na mome grobu niko doći neće... Samo što će zvona zazvoniti jače.." ............................... Zvona... jače.!? E, tad su mi potrebne          dvije suze tvoje... Da se ne bojim... Da me zavesele... Da mi hladno bar utople lice, Da nebu kažem kad pred paklom stojim: Čekaj..! Bože, ne može to tako... Mene su ispratile dvije suze, dvije malene smijalice...          Bože, ne daj da nas          život mimoiđe...

Ne hagyd, hogy az élet elkerüljön bennünket              Ha közelebb lennél             karnyújtásnyira             hajadat borzolnám             tekintettel és szenvedéllyel             nyírmagas             tündéralkattal             szépséged tudatában             csalogatsz          testeddel...             Könnycseppek arcodon          ne tartózkodjanak             felejts segélykiáltást, keserűséget,             bánatot, mikor egyedül vagyunk...             Mindig a víg madárra          emlékeztetsz             hát szárnyalj          mosolyoddal             a sötétben villanj             erre képes vagy....             ........................ Itt csalókák a napok, szomorúak, az álmok szépek is, rútak is, sokszor elérhetetlenek, valahogy nem sikerül őket meghódítani...! És múlik az idő... A ma gázol, a tegnap settenkedik... Egyre többet gondolok rád... Kérlelhetetlenül érkeznek a ráncok Elillan az ifjúság Sokszor tetten érem magam ugyan azt dalolom „Azt“ Amelyik gyógyírként csorog a szájról... "Szerelmem, te egyszerű voltál...“ ........................................ Na.!! Minden múlandó, kettőnk közül egyikünk megéri azt a szomorú pillanatot amikor bezárul a szem és forró ajakkal a homlokot érintjük... Hát legyen tiéd az ajak... És legyenek körülöttem a zenészek és gitárral kísérve azt a régi dalt hangosabban énekeljék... "Ha meghalok érettem gyertyát ne gyújtsatok mert sírhantomra nem jő senki... Csak a harangok szólnak hangosabban...“ ............................... Harangok... hangosabban.!? Nos, tőled két könnycseppre          akkor van szükségem... Hogy ne féljek... Hogy felvidítsanak... Hogy hideg arcomat felmelegítsék, Hogy az égben a pokolra várakozva szólhassak: Várj...! Uram, nem lehet csak így... Engem két könnycepp kikísért, két cseppnyi mosoly...          Uram, ne engedd hogy          elkerüljön bennünket az élet... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Mišo L. Korać: Ne daj da nas život mimoiđe Pokret Podgorica 2007. str. 53-55.

                                                                  

Sead Husić Razglednica – Képeslap

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Razglednica Ako je budeš poslao na vrijeme, namiriši je istočnim mirisima, pa, nježno, kao da nekome mašeš, dok na ulici ne gleda u tebe, stavi je u prvo sanduče koje će, mislim na pismo, ne sanduče, stići prije tebe, ako ne bude treći svjetski rat? Ne budi u zabludi? Ako su bila dva – bit će i tr e ć i

Képeslap Ha megfelelő időben küldöd el, keleti illatokkal illatosítsad, és, gyengéden, mintha integetnél, mikor az utcán senki sem néz, tedd az első potaládába, nem a ládikóra, a levélre gondolok, előtted érkezik, ha nem lesz harmadik világháború? Ne kételkedj? Ha volt kettő – lesz har ma di k i s Fordította: Fehér Illés

Izvor: 

Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 25.

Kozák Mari Ha körém ölelem – Ako ga zagrlim

Kozák Mari Debrecen, 1954. február 16. –

Ha körém ölelem „egyszer megírom azt a verset” mit akkor akartam azon a hajnalon – karomban tartottam szárnyaszegett angyalom… szél sírt ablak alatt fák hajtották fejük földig bennem némán reszketett a fáj anyám az ártatlan lélek egy vastag ágat keresett az almafán… „egyszer megírom azt a verset” olyan bús-kesergőt tán mégsem – hangosan nevetőt… az almafa karjait emelte fel a magas égre anyám egy kötelet rajta átvetett majd elé térdelt – nevetett elméje másnap elcsendesedett azóta sír – fekete könnyeket… „egyszer megírom azt a verset” tán akkor belehalok majd hagyjatok magamra – vigyenek egeken át szárnyas angyalok adjatok rám fehéret - bodzának virágát fűzzétek hajamba s fiam rózsája testem takarja… ...ha megírom – jaj hogyan is tehetném míg jó fiam karját körém nem öleli s azokat a fekete varjakat messzi útra engedi.

Ako ga zagrlim „napisaću jednom onu pesmu” koju sam tad htela one zore – anđela mog sa slomljenim krilima u naručju sam držala... ispod prozora vetar je plakao stabla sa krošnjama do zemlje su se savile bol je u meni nemo drhtala mama nedužna duša na jabuci debelu granu je tražila... „napisaću jednom onu pesmu” tako otužnu možda ipak ne – glasnu veselu... jabuka svoje ruke prema nebu je pružila mama preko njih uže je bacila pa je kleknula – smejala se drugi dan njen um je utihnula od onda plače – crne suze... „napisaću jednom onu pesmu” možda ću tad i umreti pa ostavite me samu – mene preko neka krilati anđeli nose u belo me obucite – u kosu cvet zove stavite a telo mi neka ruža mog sina pokrije... ... ako ću napisati – pa kako bi mogla dok me sin svojim rukama ne obavija i one crne vrane na dalek put ne pošalje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Brodszkij-triptichon – Brodski-triptih

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Brodszkij-triptichon Joszif Brodszkij és Baka István emlékére I Nobel-díjas, macskával (Joszif Brodszkij portréjára) Megkaptad a díjat, de annyi sebet látott szegény tenyered kérgét nem a hírnév bársonyozta újra be, nem; csak az a stockholmi képeden szomorú arccal dajkált kicsi macska, aki ujjaid öblébe Murjonka-módra símult, (mintha orosz cica volna, egészen olyan!) mondom, ő egyedül lehetett a te sorsosod, ott, a hideg, frakkos diadal illékony napjaiban. II Dido utolsó üzenete „Mellettem alszik már Lavínia, keményebb húsú, ifjabb, mint te voltál, de a tűz, amely a húsból oltárt varázsol, benne nem lángolt soha.” Baka István: Aeneas és Dido Látom, eluntad már Lavíniát, és minden sejted értem, Didóért kiált. Értem, ki nem vagyok már elsőfű csikó, de vagyok a megérkezés, s vagyok a búcsúzás, vagyok, ki úgy szerettem Trójának fiát, hogy sósvíz-marta szépséges szemét távolból is meggyötri még, ha látni többé nem fog engem. A máglya sír alattam, te velem égsz, szerelmem. Te velem égsz, bár tested itt marad; önmagad üres, hideg héja vagy. III Elégia Joszif Brodszkijért „John Donne aludni tért. Alszik a vers, Kép, ritmus. Fel sem izzik, meg se dobban, Mind elcsitulva…” Joszif Brodszkij: Elégia John Donne-ért (Gergely Ágnes fordítása) Joszif Brodszkij aludni tért. Bölcsője szélmarta, kétnevű város, a Néva megcsúfolt leánya, nyughelye habmarta dózsei székhely. Vándorlások-lyuggatta csipke-szívvel (gyönyörű szívvel, akár a velencei rácsok!) hagyta el – gyorsan – a világot, de ím, két poétanő-angyal, Anna, s Marina kezdte rögvest dajkálni, túlnan, ott. (Igen, ajkukon angyalok nyelve az orosz!) Majd megjött költő-bátyja, Auden, s kezében égszínkék encián-vigaszt hozott. Legvégül Rilke érkezett, Pityer élettől korán megkopott szülöttét Hádész tájain hogy illőn köszöntse. (Ha ő beszél, a német ugyancsak angyalos, lágy dikcióba vált!) Joszif Brodszkij aludni tért. De ébresztgették négyen odaát, tanítgatván, hogy feledjen halált, tanuljon tőlük jó feltámadást. Joszif Brodszkij aludni tért. De nem nyelte be kopár sír-torok, mert ők fogadták, négyen. Négyen, kiket – neveltjük, ő – e földi létbe, hívőn-hitetlenül, szépséges és konok szavakkal annyiszor visszavont.

Brodski-triptih U spomen Josifa Brodskog i Ištvana Bake I Nobelovac sa mačkom (Povodom portreta Josifa Brodskog) Priznanje si dobio, ali mnoštvo rana preživele žuljeve tvojih dlanova ponovo ne baršun časti obavija, ne; samo ta mala mačka koju si na štokholmskoj slici otužno milovao, u krilo tvojih prstiju poput Murjonke se uvukla, (kao da je ruska mačka, sasvim takva!) velim jedino ona je mogla biti tvoja sudba, tamo u hladnim, hlapljivim, frakom kićenim danima slave. II Poslednja poruka Dide „Lavinija već pored mene spava, sa tvrđim mišićima od tebe je mlađa, ali vatra koja iz mesa oltar čara u njoj plamtila nije nikada.“ Ištvan Baka: Enej i Didona Vidim, Lavinija ti je već dosadila i svaka tvoja ćelija mene, Didonu zove. Mene, koja nisam više ždrebe prve trave, ali sam prispeće i jesam rastanak, ja sam ta koja je tako volela sina Troje da mu slanom vodom izgrizle krasne oči i iz daljine će namučiti saznanje da me videti nikad više neće. Plače ispod mene lomača, ti, ljubavi moja, sa mom izgaraš. Makar ti telo ostaje, sa mnom izgaraš; jesi vlastita prazna, hladna ljuska. III Elegija za Josifa Brodskog „Džon Don je zaspao. Spava i pesma, Slika, ritam. Nit se užari, niti tutnji, Sve se stiša...” Josif Brodski: Velika elegija za Džon Dona Josif Brodski je zaspao. Kolevka mu je vetrom grizen grad sa dva naziva, Neva izrugivana kćerka a grobnica valovima grizen presto vladara. Lutanjima probodenim čipkastim srcem (poput venecijanskih rešetaka krasnim srcem!) svet je – na brzinu – napustio, ali eto, dva anđela-pesnikinje, Ana i Marina su ga odmah počele dadiljati, preko, tamo. (Da, ruski je njihov anđeoski jezik!) Pa stigao je i njegov brat pesnik Odn u ruci neboplavu encian-utehu donevši. Na kraju Rilke je došao da na predelima Hada od čemera prerano istrošenog stvorenja dostojno pozdravi. (Ako on govori, takođe i Nemac anđeosku, mekanu dikciju koristi!) Josif Brodski je zaspao. Ali su ga preko četvorica budili, učili ga da smrt zaboravi i da od njih dobro vaskrsnuće uči. Josif Brodski je zaspao. Ali ga pusto grlo groba nije progutao, jer su ga oni čekali, četvorica. Četvorica koje je – on, učenik – tu, na zemlji verno-nevernički, sa krasnim i isključivim rečima toliko puta opovrgao. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Petr%C5%91czi_%C3%89va-1951/Brodszkij-triptichon

Márkus László Apóka – Gredelj

Márkus László Miskolc 1955. február 13. –

Apóka Ímmel-ámmal megejtette kései reggelijét. Kupica pálinka, épp csak az ízéért. Falásnyi kenyér, érett gomolyával, vereshagymával. Ahogy szokta. Évek óta. Az asztalon újság. Repedt szemüvege ma nem vágyik új csodákra. Májfoltos kezei botra kulcsolva. Gondolatban messze jár, a falu határán is túl, szeme az ajtón – hátha…

Gerelj Svoj kasni doručak bezvoljno se prihvatio. Gutljaj rakije tek zbog okusa. Zalogaj hleba sa kačkavaljem, crvenim lukom. Po običaju. Već godinama. Na stolu su novine. Napukle naočale za novim čudima ne žude. Njegove pegave ruke štap hvataju. Daleko je u mislima, izvan atara naselja, pogled mu je na vratima – možda... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Gulisio Timea Kendőzetlenül – Neprikriveno

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Kendőzetlenül Leleplezett trükk vagy. Rodolfó legalább előre szólt. Kezedet nézem. Nem tudom, mit várok. A simogatást úgyse szívből tennéd, És nem érdemlem a pofont. Gyengéden bűvölsz - Arab a fogatlan kígyót. Precízen szeletelsz - Hentes a húst. Megfontoltan léptetsz - Sakkozó a parasztot. Figyellek, mikor alszol. Hátha kiderülsz. Kár, hogy egy horkoló mágus se Varázsolhatja le magáról a maszkot. Nem bízok benned. Mert csalok.

Neprikriveno Razotkrivena majstorija si. Rodolfo je makar unapred upozorio. Gledam ti ruku. Ne znam šta čekam. Milovanje ionako ne bi od srca radio, A šamar ne zaslužujem. Nežno me čaraš – Arapin bezubu zmiju. Precizno me sečeš – Mesar meso. S preumišljajem mi određuješ korake – Šahist pešaka. Posmatram te, kad spavaš. Možda ćes se otkriti. Šteta, da ni jedan duboko zaspali mag Masku sa sebe čarolijom ne može skinuti. Ne verujem ti. Jer varam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=42905