Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beszédes István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beszédes István. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 25., szerda

Beszédes István [Brehmfilm] – [Bremfilm]


Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
 [Brehmfilm]

Ebben az álomban sziklák lapozása [gradáció],
(süllyedő, emelkedő, mintegy lélegző) hegyek,
(mozgó, olvatag) földrajz, nagy zajjal elpárlott
tengerszem a sóhaj.

Ingóköveken, billenő benső fennsíkokon oldalazva,
magához az eposzhoz mi közöm?! Élek (vadászom)
e járó gépen, melynek ékszíj-ösvényei suhognak,
csapágy-csakrái zúgnak [muzsikája a zugnak],
dugattyú-oltárkövei kalimpáló meteoritok,
melyeken lépkedve , félek, ha elbotlom,
zuhanni kezdek, felébredek...

Ebben az álomban (meglehet) felébredek:
süllyedő, emelkedő hegyekre, betűkövekre
(kőbetűkre) lépve mindig egy-egy szigeten
találom magam; s ott, valamiféle szárazulat közepén,
környezve végeláthatatlan szomjúsággal (ízre, vízre,
szóképre, összerágott zárójelre stb.) percekre bár
úgy tűnik, a következő választhatás
megugorható.

Ám ezek a sziklák papírmaséból (ilyen
az újrahasznosított Genezis), a rostok
rég rögzített szavakéi, oly könnyűek, szinte
lebegnek, oly könnyűk, szinte mint a felhők,
amelyek között lebegnek, már ha a felhők is
lebegnek, s nem torlódnak a földön
taszítva maguk előtt egy-egy kitört
[kiskapitális] hegyormot.

Itt kell a betűket levadászni, a betűket,
amelyek lábra keltek, a folyton változó olvasatot,
a magát kirakó szöveget, a mai lakomát.

Ebben a könyvben élni álom (mindenki könyvben él,
ugye, a könyv kötegelt igazság, betűit lenyomták,
s lakója [olvasó?] dönti el, mely úton halad,
mely környező betűre [ingókőre] lép, ha lép)…

S eljutsz oda, hogy egy szex-ikon sem lehet fontosabb
egy penészes lexikonnál, vagy lapjaira esik szét
az ország, nyitott szemre lépsz,
s épp becsukják.


Ez egyszerűen [Brehmfilm:] egy versszerűen
tördelt kolumna (afféle álvers v. hamis
hasáb), amelyben saját nevem a csapda.



[Brehmfilm]

U tom snu listanje stena [gradacija],
brda (sležu se, dižu, kao da dišu),
geografija (pokretna, rastvorljiva), uzdah je
gromovitom bukom ispareno morsko oko.

Koporkajući se na klimavim stenama, nutarnjoj pomičnoj
visoravni, sa epom kakve veze imam?! Živim (lovim)
na toj pokretnoj mašini, čije staze remena štropoću,
ležišta-čakre rogobore [muzika roga],
stene oltara-pistona su tandrkajući meteoriti,
na kojima koračajući, bojim se, ako posrnem,
počeću padati, probudiću se...

U tom snu (moguće je) probudiću se:
koračajući na brdima koji se sležu, dižu, na stenama od slova
(slovima od stena) uvek na po jednom ostrvu se
nađem; i tamo, usred nekog suva
optočen beskonačnom žeđu (za okusom, vodom,
metaforom, prožvakanom zagradom itd) na momente makar
čini se, sledeći izbor je
na dohvatu.

Ali ove stene iz papirne kaše (takva je
ponovo korišćena Geneza), niti
odavno utvrđenih reči, tako su lagane, maltene
lebde, tako su lagane, maltene kao oblaci,
između kojih lebde, ako uopšte i oblaci
lebde, i ne gomilaju se na zemlji
gurajući ispred sebe po koju otkinutu
[kapitelhen] glavicu brda.

Slova ovde treba uloviti, slova
koja su oživela, neprestano promenljivu materiju za čitanje,
tekst koji sam sebe slaže, današnju gozbu.

Živeti u toj knjizi san je (svako u knjizi živi,
valjda, knjiga je u tomove složena istina, slova su utisnuta,
a stanovnik [čitalac?] odlučuje, na kojoj cesti će kružiti,
na koje sledeće slovo [nestabilnu stenu] stupiti, ako stupi)...

I stižeš do saznanja, da od buđavog leksikona ni seks-ikona
ne može biti važnija, ili će se zemlja na listove rasturiti,
na otvoreno oko ćeš stupiti,
i baš zatvaraju.

...

To je jednostavno [Bremfilm:] kao pesma
prelomljena kolumna (nekakva lažna pesma, prividna
špalta), u kojoj vlastito ime je zamka.

Prevod: Fehér Illés


2016. december 4., vasárnap

Beszédes István Írástudatlan – Nepismen


Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -


Írástudatlan

Egy korábbi énem koromsötétben
annyit botorkált, hogy most
papírlapot, napot kerül,
fénycsapdák elől menekül;
mondom, egy én ez csak itt,
alattam, s még mindig sprőd,
s írástudatlan.
Nepismen

Jedan moj raniji ja u mrklom mraku
toliko se potucao da sad
belinu papira, sunce izbegava,
beži ispred stupica svetla;
tvrdim, tu je samo jedan ja,
ispod mene je, i još uvek svirep
i nepismen.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.zetna.org/zek/konyvek/62/beszedes27.html


2016. november 12., szombat

Beszédes István Szerető – Ljubavnik


Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -


Szerető

Azon napokon
(melyeknek dátuma nincs,
korszakolásnak nem esnek alá,
idejüket legfeljebb színnel mérni,
s meghatározóak, mint egy festői esemény.
Azon napokon, melyeket
valamiért rendkívülinek kellett tudni)
szerette őt a fekhely, ami
majd később, más korszakolhatatlan időben
eszébe jut még, mikor
az éjjeli álom kerékbe töri…

Azon napokon önmagát
karolva aludt, miután régen elfeledte,
ez milyen, miután oly soká csak mást
ölelve feküdt, más öleléséből
merített nyugalmat…
Miután már elfeledte belül a tárgy
magaölelő, szomorú-boldog magányát,
hogy a szerelem leginkább önmaga forrása,
s benne a mozdulatlan testek mind
magukat ölelők, hogy ilyen a szerelem
a hideg földön, csak önmagát szereti,
legjobban önmagát kell szeretnie
a szeretőnek, mert ez az, ami a korpuszt
a hideg talajtól elemeli.

Ljubavnik

Tih dana
(koji datume ne poseduju,
ne podležu vremenskim razdobljima,
čije vreme eventualno bojama se meri
i sudbonosni su kao zadivljujući događaj.
Tih dana
koje zbog nečega vanrednima treba smatrati)
ležalj ga je voleo, što
kasnije, u drugom vremenu van epoha,
pašće mu na um, kad će ga
san noću na točak smrviti...

Tih dana sam sebe
grleći spavao, kad je već odavno zaboravio,
šta to znači, nakon što poduže samo druge
grleći je ležao, smiraj iz tuđih
grljenja crpio...
Nako što je zaboravio samogrleću,
unutrašnju, setnu-sretnu samoću predmeta,
da je ljubav uglavnom vlastiti izvor
i u njoj nepomična tela sami sebe
grle, da  na hladnoj zemlji
takva je ljubav da samo sebe voli,
ljubavnik najviše sam sebe
treba voleti jer to je to što korpusa
od hladne zemlje uzdiže.

Prevod: Fehér Illés
Forrás:  http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/130/beszedes1.htm


2016. október 30., vasárnap

Beszédes István Patrióta – Patriot


Képtalálat a következőre: „Beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

 Patrióta

Annyit ücsörögtem itt, ezen a szigeten,
hogy legnagyobb dombja lettem,
bárányai legelője, a legnagyobb barlang szája,
szónokai magaslata, s rejteke a vérengző medvének,
elásott tetemek, tárgyi bizonyítékok sírhelye.
Annyit ücsörögtem itt, hogy már több vagyok patrióta,
ügyetlen, messze néző szobrok talapzatánál,
s meghaltam mindannak, amit a távolban félszemű torzók látnak,
s ezért a földért, az ittlétért meghaltam a túlvilágnak is.
Az ég ügyei zajlanak magasan felettem,
folyó muzsikál, tenger dübörög fenn a fellegekben,
hogy a csodában találtam e rögöt, s raktam a szívem
helyére épp ehelyt, hogy pihenhettem itt le épp,
s hogy nem gondoltam vele, hogy az álom
eközben itt felejt?



Patriot

Toliko sam tu, na ovom ostrvu čečao,
da sam najviši brežuljak postao,
ispaša za njihovu jagnjad, otvor najveće jame,
uzvišica govornika i skrovište krvoločnog medveda,
raka zakopanih posmrtnih ostataka, stvarnih dokaza.
Toliko sam tu čečao da sam već od postamenta
patriotskih, trapavih, vidovitih spomenika vredniji,
i umro sam za sve ono što u daljini jednooki torzoi vide,
i zbog ove zemlje, prisustva ovde umro sam i za drugi svet.
Visoko iznad mene stvari nebesa se dešavaju,
gore u oblacima reka žubori, more tutnji,
do đavola kako sam našao tu grudu i stavio baš to mesto
na mesto mog srca, kako sam mogao baš tu odmoriti se
i kako nisam na to mislio da u međuvremenu
san će me ovde ostaviti?


Prevod: Fehér Illés


2016. október 1., szombat

Beszédes István [Gradáció] – [Gradacija]


Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -
 [Gradáció]

Ebben az álomban könyv vagyok
(miközben minden olvasólámpa alszik),
szétterült lapok, egy letapadt, maga alá gyűrődött
velvícsia. Lapozz!

Ami hír a világról, azt a bőröm küldi,
azt is, hogy szalad át valami az arcomon
(neve még nincsen), s számára ez a skin szubkontinens,
veszélyekkel teli pampa, egy hozzá illő sivatag,
legmély depresszió…

Túlél, vadászik vagy párosodik épp,
kis nyelekre állít spermagömböt, megannyi
szobrát a szapora utódnak, amelyre majd ráereszkedik
a nőstény, így adva neki lelket, és én mint puszta szemgolyó,
kvarchomok törte zseb, vagy mint egy köztér,
szemérmesen vagy szenten, szenvedőn
vagy elragadtatásba esve,
lehunyom magam.

Én még az övénél nagyobb
álmodó sivatag vagyok, és nagy sivatagok vannak
az enyémen túl is, és az övéénél mélyebb
depresszió is vagyok a sok depresszió végtelen mélye
fölött, de van az a legkisebb egész is, erre figyelek,
általa tán értelmezhető körös-körül, alul-fölül
a gradációk mindensége, az összekapaszkodó,
az annyi lomot, halált boldogan ölelő,
ez idő tájt még nyilván olvasatlan
rengeteg. Lapozz!

-

Ebben az álomban könyv vagyok,
amelynek olvasója nemrégen belenézett a Napba:
a natur(al)izmus ajánlott irodalma…

A cselekmény ideje napfogyatkozásé,
és benne az áramtalanított olvasólámpa
gondolatbeli le- és felkapcsolgatása gyakorlat
a megvilágosodás damaszkuszi úti
dilemmájának szemináriumán.

(Kicsoda vagy, te, arcom[on]?)

Ebben az álomban, amerre a szem ellát
(így szokás mondani, pedig teljes
a könyvtári sötét), kormos, meztelen
kötetek napoznak a hátukon, az egész
olvasóterem bitumennel leöntve, azért
nem hallani zizzenést se, esetleg puha,
édes máz preparálja a lapozást.

*

Ebben az álomban sziklák… 



[Gradacija]

Knjiga sam u tom snu
(za vreme dok svaka stolna lampa spava),
prostirani listovi, jedna prianjana, ispod sebe zgužvana
levičija. Listaj!

Što je vest iz sveta, to moja koža šalje,
i to da nešto preko mog lica trči,
(još imena nema), i za to nešto to je skin subkontinent,
pampa puna opasnostima, njoj pripadajuća pustinja,
najdublja depresija...

Preživi, lovi ili se baš spari,
na sitne drške spermakugle stavlja, bezbroj
statua za rodne potomke, na koje će se ženka
smestiti da bi joj dušu usadila, a ja kao pusta
očna jabučica,
od kvarcnog peska slomljen džep, ili kao javni trg,
čedno ili sveto, bolno
ili baš ushićeno,
sebe sklopim.

Ja i od njene veća
pustinja sanjar sam, i iza moje još velike pustinje
postoje, i od njene dublja
depresija sam iznad beskonačne dubine mnoštva depresija,
ali postoji i ta najmanja celina, pažnju na to obraćam,
pomoću nje okolo-naokolo, ispod i iznad valjda će se
shvatiti svemir gradacija, ta sveobuhvatna,
mnoštvo otpadaka i smrti sretno grleća,
za sada još nepročitana
prašuma. Listaj!

-

Knjiga sam u tom snu,
čiji čitalac nedavno je pogledao u Sunce:
preporučena literatura natur(al)izma...

Vreme radnje je pomračenje sunca,
i unutar tog u mislima u- i iskopčavanje
iz struje iskopčane stolne lampe vežba
na seminaru dileme prosvećenja
damaskovskog puta.

(Ko si, ti, lice na [mom] licu?)

U tom snu, gde god se okreneš
(tako se uobičajeno kaže, iako je tama
biblioteke potpuna) garavi, goli
tomovi naleđuške se sunčaju, čitava
čitaona je bitumenom prosipana, zbog toga
ni šapat se ne čuje, listanje možda
mekana, slatka prevlaka preparira.

*

U ovom snu stene...

Prevod: Fehér Illés


2016. augusztus 23., kedd

Beszédes István Lábuk rövid – Noge su im kratke

Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Lábuk rövid

Beszélhetünk egy helyszínről
lehetőségeként valamiféle
felfoghatatlan tér áthidalásának
- fesztáv, körül körkép azok számára,
akik öregkorukra törpék.

Beszélhetünk a helyről, amelyet
fel nem fedezünk soha,
hisz mi a lakott világot járjuk,
csodáljuk mint zuhan párkánya,
és a mélybe egy amfiteátrumot tettünk,
ott történik napi két előadásban csoda.

Az idő, és míg el nem törik, a tér
találkozásának elméleti pontja ez,
elvesztettünk már minden poggyászt,
fejből idézett kötéltáncosokat
látni övig: két nő és egy férfi,
felsőtestük felnőtt, lábuk rövid...

Noge su im kratke

Može se pričati o nekom licu mesta
kao o nekakvoj mogućnosti
premošćavanja neshvatljivog prostora
– raspon, okolo panorama za one
koji su za stare dane patuljci postali.

Može se pričati o mestu koju
nikad nismo otkrili,
ta nama je naseljen svet poznat,
divimo se kako mu atula pada
i u dubinu smo amfiteatra smestili,
čudo se tamo dešava dnevno u dva prikaza.

To je teoretska tačka sretanja
vremena, i dok se ne razbije, prostora,
sve posedovano je izgubljeno,
iz sećanja prizivani pehlivani
se vide do struka: dve žene i muškarac,
gornjim telom odrasli, noge su im kratke...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.barkaonline.hu/blog/1284-beszedes-istvan-versei