Keresés ebben a blogban

2018. február 23., péntek

Radomir D. Mitrić Barok zmijinog svlaka – Sokrétű a kígyóbőr


Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –


Barok zmijinog svlaka

ljubav je svrdlo. detlić što kucka crni šupljag stabla.
ždrebac što juri jarostan žitnim poljem, dugogriv.
klin i burag, vonj memljivog trapa, vlažna satrapija.
lija što lizucka ranu, u gvožđa stegnuta, namamljena
u uzdarja lovca. u koagulum gde je sirište uzdrhtale krvi.
riba u izdahu, s koje vešt nož hitro skida krljušt. bestragija,
lagum mraka gde stegna pevaju himne tučanoj sablji.
biber u avanu, u tucaniku. dlan zapljunut, kosidbeni brus.
čekić što varcarsku kosu tuče poput tučka, tanjeći joj žicu.
bačica ovrhunjena mlekom, u hladu, što preliva se i kajmači.
spirala pite, u tepsiji, doneta zadihano, za znojnog kosca.
algovito sidrište podvodne marine. polje sikavica, u žezi leta.
zrikavaca zrika u ljubavnom uznosu. sinkopirana vučjim
zavijanjem, srna srca. vatra što burno bukne na kraju šume,
neugasivo. napeta struna gusalja, pesma grlena, zvuk što
titra na adamojabučici. sičan za pacova u prepunom ambaru.
neopalima kupina, što predskazivačica je bogozačeća.
ikra drhtava, nad kojom se zasenči apokaliptično telo morune.
grubo jutano platno, na koži pomorca, bridu buroopaljenom.
turistkinja što zuri u đorđoneovu la tempestu, kao u čudo.
ili zmija samo što presvlači kožu u oltaru zapuštene crkvice.

Izvor: autor


Sokrétű a kígyóbőr

a szerelem fúró. a fák sötét odvát kopogtató harkály.
hosszúsörényű, búzaföldön vágtató, tüzes csikó.
ék és bendő, nyirokból szabaduló bűz, lucskos őrgrófság.
vadászajándékba, vérrögbe, a zaklatorr vér oltóanyagába
csalogatott, vasravert, sebeit nyalogató róka.  
éles késsel tisztított, pusztulás előtti hal. feneketlen mélység,
homályverem, ahol a kaszaboló szablyát lábszárak magasztalják.
bors a mozsárban. megköpött tenyér, kaszakő.
kaszát pörölyként ütlegelő, íly módon élesítő kalapács.
hűvösön tartott tejjel tele hordó, oltás után zsendülő.
izzadt arató számára elkészített, lihegve átadott rétes.
algával benőtt vízalatti kikötő. a forró nyárban máriatövismező.
szerelmük hevében tücskök cirpelése. farkasvonítással
összeolvadt őzszívdobbanás. erdő szélén fellobbanó láng,
olthatatlan. feszes guszlahúr, ölelt dallam, ádámcsutkán
rezgő hang. a teletömött raktárban pocokméreg.
szeder a szendék számára, a szeplőtelen fogantatás hírnöke.
a vidra apokaliptikus testét beárnyékoló remegő ikra.
tengerész testén viharvert, goromba jutavászon.
giorgione vihar festményét csodaként néző átutazó hölgy.
vagy csak az elhagyatott templom oltárán bőrét váltó kígyó.

Fordította: Fehér Illés

2018. február 22., csütörtök

Rebeka Čilović Porušeni gradovi – Lerombolt városok


Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –


Porušeni gradovi

Otvaram oči i vidim porušeni grad
Zbog čega palim televizor
Baš mi jutra ne počinju lijepo

Čistači ulica odvoze smeće
Dan se probija kroz maglu
Prašina prekriva moje pospano lice

Šta je grad naspram života
Zar ima još negdje ulica bez ljudi

Pakujem se čekam taksi
Usput ću sresti ljude
I pitam se da li će i oni tupo gledati

Jesu li bombe zaledile naše osmjehe

Brišem maramicom zamagljeno staklo u vozilu
I dalje ne mogu a da ne mislim
Da li su i ostali gledali kako se tamo negdje ruše gradovi

Izvor: Rebeka Čilović Album za prognane JU Ratkovićeve večeri poezije. 2017.


Lerombolt városok

Kinyitom szemem és lerombolt várost látok
A tévét miért is kapcsolom be
Reggeleim nem sok jóval kecsegtetnek

Elviszik a szemetet az utcáról
Ködön keresztül verekszik át a nappal
Bágyadt arcomat por lepi

Az élethez viszonyítva mit ér a város
Létezik valahol utca emberek nélkül

Csomagolok taxira várok
Menet közben emberekkel találkozok
És kérdem vajh ők is tompán néznek

Hát a bombák a mosolyt arcunkra fagyasztották

A kocsi párás ablakát zsebkendőmmel törlöm
És továbbra is csak arra gondolok
A többiek is nézték ahogyan ott valahol városokat rombolnak

Fordította: Fehér Illés

2018. február 21., szerda

Enesa Mahmić Tihi Don – Csendes Don


Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Tihi Don

Grigorije,
Život je ovdje težak
Ratovi, duge zime i rijetka kaša
Čovjek nema čemu da se raduje
Gledam prostranu stepu
Pralje peru rublje na rijeci
Kosci otkivaju kose
I niko se ne usuđuje izgovoriti riječ Ljubav

Ponekad u vrele dane kad nadolazi kiša
Zagrizem dlan
I pustim da mi oluja prekrije kožu kapima
To je strast za kojom žudim
Buice što se slivaju niz pustu stepu

Tvoj zagrljaj čini me živom
Hoću da se naljubim
Za cijeli svoj život
Poslije me možete ubiti.

Csendes Don

Grigorij,
Nehéz itt az élet
Háborúk, hosszú telek és ritka a kása
Nincs aminek örülhetne az ember
Nézem a végeláthatatlan sztyeppét
A folyón mosónők fehérneműt mosnak
Kaszáikat élesítik a kaszálók
És senki sem meri kimondani Szerelem

Néha a forróságban ha esik
Tenyerembe harapok
És hagyom takarja be cseppjeivel bőrömet a vihar
A vágyott szenvedély ez
A puszta styeppét elárasztó áradat

Karjaid közt élek
Csókolni akarlak
Egész életemre
Utána megölhetnek.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Izet Sarajlić Iz voza – A vonatból


Izet Sarajlić
Doboj, 16. mart 1930. – Sarajevo, 2. maj 2002.

Iz voza

Gledao sam kako promiču žene…
Sadašnje
I buduće…
Pejzaži,
I telegrafski stubovi,
Vidio sam kako se bezglasno
Smjenjuju noć
I dan.
Iskočiću na nekoj stanici
Lud od tih promjena boje
I linija
I javiću ti
Da sam te na petstotom kilometru ljubavi
Volio jednako kao na prvom…
A vonatból

Néztem a nők hogyan mennek el mellettem...
Menyecskék
És zsengék...
Tartományok
És távirati oszlopok,
Láttam hogyan váltják egymást
Némán az éjszakák
És nappalok.
A színek és vonalak áradtától
megigézve ugrok ki
Egy állomáson
És jelentem
A szerelem ötszázadik kilóméterénél is
Úgy szeretlek mint az elsőnél...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=853

Milica Petričević Neka iz prošlih vremena – Múltbéli teremtés


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Neka iz prošlih vremena

Sjećam se kako si mi
govorio da nikada nećeš
zavoljeti moj zeleni kaput i
da ga, slobodno, više
nikada ne stavim na sebe.
Podsjećam te na neku iz
nekih prošlih vremena, to
nisam ja, šta, ustvari,
glumim.
Želiš da pripadaš nekom
drugom vremenu, kažeš.

Da pripadam nekom drugom
vremenu - samo sam
jednom u životu čula.
Od Njega.

Koliko puta sam te pri
rastanku podsjećala da
upališ svjetla i vežeš pojas.
Koliko su te samo nervirali
moji
prokleti strahovi.
Više se ne plašim.
Odavno nema nikog da te
podsjeća na pojas i svjetla,
a
odavno već ima
Neko ko voli moj zeleni kaput
koji se savršeno uklapa sa
očima boje proljeća.
Odavno za tebe nema
kaputa mog,
isto tako
ni
mene.
Nema da žulja.
Zato - živi spokojno.

Múltbéli teremtés

Emlékszem, ahogy
modogattad, zöld kabátomat
sosem fogod megszeretni és
legjobb lesz, ha soha többé
nem veszem fel.
Holmi múltbéli teremtésre
emlékeztetlek, aki
nem én vagyok, tulajdonképpen
színészkedek.
Állítod, más korszakba
szeretnél tartozni.

Hogy más korszakba szeretnék
tartozni – ezt életemben
egyszer hallottam.
Tőle.

Búcsúzáskor hányszor
kértelek, kapcsold be
a fényszórókat és használd az övet.
Átkozott félelmeim
mennyire
idegesítettek.
Már nem félek.
Már nincs aki az övre
és fényszórókra emlékeztetne,
de
van
Aki szereti a tavaszszínű
szememmel összhangot
alkotó zöld kabátomat.
Kabátom számodra többé
nem létezik,
mint ahogy
én
sem.
Nem dörzsöl.
Hát – nyugodtan élj.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2018. február 20., kedd

Željko Krznarić Adaggio in G minor – G-moll adagio


Željko Krznarić Varaždin 12. mart 1946. –

Adaggio in G minor

Hoćemo li moći
Hoćemo li smjeti
Oboljeti još jednom
Od ljubavi
Onako ležerno ljeti
Da vodimo jedno drugog
Na morske plave žale
Da ti na koži ostane tona soli
I da mi šapćeš u mraku
Hotelske sobe
Baš me briga za sve
Samo me voli
Samo me voli
I otmjeno obučeni
Kao da nismo na moru
Kao da ne ljetujemo
Vodim te u neku dvoranu
Da čuješ što ćeš zavoljeti
Da uvijek staviš to
U kišne jesenske dane
Kad ti glava puca
Od nostalgije zamnom
Taj bolni
Taj razarajući adaggio in G minor
Da tražiš panično
Ime restorana
U kojem smo na talijanskom
Tražili valjda da nas prije posluže
Prego due pizze quatro formaggio
Tvoja bijela haljina
I more u pozadini
Gaziš po ljetu
Po mirisu borova
Po mirisma krema za sunčanje
A onda mi se u očima skrivaš
Tu si sigurna
Tu su tvoje zvijezde
Tvoja soba plava
Tu ćeš ostati
Toliko si još možemo
Od života dati
Ukrasti mu sreću u onim finim
Parfemskim bočicama
I onda pod jednim
Kamenim zvonikom
Na kraju dana
Svoju molitvu izmolimo
Samo da ti od moje
I ja od tvoje ljubavi
Zauvijek obolimo

G-moll adagio

Tudunk-e
Merünk-e
Még egyszer a megszakadásig
Szeretni
Úgy könnyedén nyáron
Egymást a tengerkék
Homokpartra vezetni
Hogy bőrödre tonna só rakodjon
És a hotelszoba
Mélyén suttogjad
Nem érdekel a világ
Csak szeress
Csak szeress
És ünneplőben
Mintha nem tengeren lennénk
Mintha nem nyaralnánk
Holmi terembe vezetlek
Hogy meghallgasd mit fogsz megszeretni
Hogy az esős őszi napokon
Mikor engem idézve
Szétpattan a fejed
Mindig azt tedd fel
Azt a szomorú
Azt a romboló G moll adagiót
Szűkölve annak
Az éttermnek nevét keressed
Amelyben olaszul kértük
Talán hogy előbb szolgáljanak ki
Prego due pizze quatro formaggio
Fehér a ruhád
És háttérben a tenger
A nyárban gázolsz
Fenyőillatban
Napolajok illatában
Majd szememben bujkálsz
Biztos vagy abban
Csillag
Szobád kék
Itt maradsz
Ennyit még adhatunk
Magunknak az életből
Azokban a finom parfümös üvegekben
Lophatunk tőle gyönyört
És akkor egy
Kőharang alatt
Naplementekor
Saját imánkat rebegjük
Te engem és én téged
Szerelmünkkel kölcsönösen
Mindörökre egymást fertőzzük

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://diogenplus.weebly.com/zeljko-krznaric.html

Dijana Tiganj Strancu poznaniku – Ismeretlen ismerősnek


Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Strancu poznaniku 

(umjesto zbogom)

Koloseum.
Stojimo kao dva rimska ratnika,
učaureni u oklope sopstenih misli,
egoizma,
jedno naspram drugog,
i gledamo kako krvare rane od naših riječi
po našim tijelima,
čekajući ko će da zada posljednji udarac.

Neće niko.
U ljubavnim igrama naći ćemo zadovoljstvo.
I okrenućemo se. Otići.
Ponosni. Ranjeni.
Kao da nikada ništa nije bilo
( možda i nije).

Ismeretlen ismerősnek

(isten veled helyett)

Colosseum.
Két római harcosként állunk,
gondolatainkba, önimádatunkba
zárkózottan,
egymással szemben,
és lessük a kimondottaktól ejtett sebekből
hogyan vérzünk,
várva, ki adja az utosó ütést.

Senki sem.
Élvezzük az imádat nyújtotta mámort.
És megfordulunk. Tovább állunk.
Büszkén. Sebesülten.
Mintha sosem lett volna
(talán nem is volt).

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor