Keresés ebben a blogban

2017. november 23., csütörtök

Faiz Softić Besmrtnost – Halhatalanság


Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –


Besmrtnost

          Admiralu Mahiću

Svi smo ti imali ponešto reći,
Ko mi pametniji od tebe.
A ti si pjevao – prije, tada i kasnije
I pio lozu – otrov u otrov sipao,
I opet pjevao.

U okvir moga prozora
Dolijeće jedna ptica šarenog perja
I cvrkuće:
Umro je Admiral, umro je Admiral,
umro je Admiral, čovječe...!
Skači i dozivaj, probudi ga!

Nisam vjerovao, Admirale,
Da ću te ovoliko voljeti,
Da ćeš mi ovoliko nedostajati
Kada te, napokon, život utjera u čahuru,
Kada budeš govorio zemlji
Umjesto Barbari,
Koja, ko zna, da li je ikad i postojala
Ili je i ona bila tvoja neispjevana pjesma.

Admirale, jednom sam ti poslao deset eura
Vjerujuć da ću te obradovati,
I jesam,
Ali izvini... Nećeš mi možda vjerovati
Ali, toliko je i meni ostalo
Tog hladnog jutra kada sam
Na aerodromu u Luksemburgu
Ispraćao našeg zajedničkog prijatelja
I rekao mu:
Molim te, daj ovo Admiralu, neka nazdravi –
On to umije.

Kako su puste ulice Sarajeva
Sa kojih odlazi pjesnik
Kroz kojega je tekao
Asfalt sarajevski
Kojim koračaju našminkane djevojke...

Od ove ljute nesanice
Dođe mi da krenem tvome kaburu
I dozivam te sve dok iz njega ne izroni stih
Koji će me ubijediti
Da nisi umro, niti ćeš.

Admirale, Sarajevo ne miče
Ne brini –
Čami Sarajevo i čeka te.
I mi smo u njemu, i ti si u njemu,
I sve one patnje su ostale
U kutovima soba sarajevskih.
I naši bogovi u Sarajevu:
Jedan, dva, tri, sto hiljada i tri...

Pitali smo se jednom -
Zašto svi ne bi bili kupus
Ili rajčica,
Ili ona koza što brsti spasonosno bilje
Kako bi nam zdravlje hudo namakla
I svjetlost vratila u obraze?

Jedan je Bog, Admirale -
I neka bude Jedan!
Ti to sada najbolje znaš!

Sarajevo se danas obilato zaliva kišom.
U kafani „Tito“ koju si majkom zvao
Ulaze dječaci, zvijeraju okolo –
Traže tvoje stihove, Admirale....

Gugutka na grani prašnjeve topole,
Kraj tramvajske pruge,
Viri u prozor tramvaja,
Traži te, Admirale.
Šta si joj obećao, pjesniče,
Besmrtnost..?

Halhatatlanság

          Mahić*Tengernagynak

Mindannyian szóltunk hozzád,
Mi, akik bölcsebbek voltnk.
Te meg daloltál – előtte, akkkor és később is
És pálinkát ittál – mérget a méregbe öntöttél,
És csak daloltál.

Ablakpárkányomra
Tarkatollú madár száll
És csicsereg.
Meghalt a Tengernagy, meghalt a Tengernagy,
emberek, meghalt a Tengernagy…!
Ugorj és hívd, keltsd fel!

Nem hittem, Tengernagy,
Hogy ennyire szeretlek,
Hogy ennyire hiányzol,
Most, mikor az élet hüvelybe szorított,
És ezután Barbara helyett
a földet szólítod,
Aki, ki tudja, valaha is létezett-e,
Vagy ő is csak egy el nem mondott versed.

Tengernagyom, egyszer, remélve, megörülsz,
Tíz eurót küldtem neked,
Igaz,
De bocsáss meg… Talán el sem hiszed,
Azon a hideg reggelen
A luxemburgi reptéren,
Mikor közös barátunkat kísértem ki,
Nekem is annyi maradt a zsebemben,
És mondtam neki:
Ezt a Tengernagynakadd át, köszöntsön –
Ő ért hozzá.

Milyen kihaltak Szarajvó utcái
Ahonnan elment a költő
Amelyeken keresztül
Szarajevói aszfalt folyt
És mosolygós lányok sétáltak…

Nem jön álom a szememre
Legszívesebben hantodra indulnék
És addig szólítgatnálak, míg egy feltörő sor
Meg nem győzne,
Nem haltál meg, nem is fogsz.

Tengernagy, Szarajevó nem mozdul
Ne félj –
Szarajevó gyötrődik és téged vár.
És mi is ott vagyunk, és te is ott vagy,
És minden gyötrelmünk
A szarajevói szobák szegletében maradt.
És szarajevói isteneink:
Egy, kettő, három, százezer és három…

Egyszer feltettük a kérdést –
Miért ne lehetne mindenki káposzta
Vagy paradicsom,
Vagy épp a megmentő növényt legelő kecske
Hogy a pokolból visszahozza egészségünket
És arcunkra a méltóságot?

Tengernagy, egy az Isten –
És legyen is Egy!
Te ezt most legjobban tudod!

Ma Szarajevót eső mossa.
Az általad otthonnak tartott “Tito” kávézóban
Gyerekek lézengenek –
Tengernagy, soraidat keresik…

A villamossinek melletti
Poros nyárfaágról
A villamosba gerle kukucskál,
Tengernagy, téged keres.
Miért ígértél neki, te költő,
Halhatatlanságot…?

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 126-128. str.

2017. november 21., kedd

Tatjana Jambrišak OM – OM


Tatjana Jambrišak Zagreb 1965. –


OM

ako je ona divno žuto sunce na njegovom nebu,

a on je njezin naranđasti div iz susjedne galaksije,

međuzvjezdani prostor vrištat će smijehom fotona
rasutih nasumice po tamnoj tvari

dok se oni igraju s vječnosti i zvjezdanim maslačcima
u higgsovu polju.



OM

ha a fiú egén a lány a napsugár,

és a fiú a szomszéd bolygóról jött narancssárga óriás,

akkor a csillagközi tér a sötét anyagon vaktában szétszórt
fotonok kacajától hangos

ők meg higgs mezején az örökléttel és
túlvilági kutyatejjel játszanak.

Fordította: Fehér Illés

Saša Mićković Нешто о љубави – Valamit a szerelemről


Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Нешто о љубави

Ти у мојој поезији живиш ванвремено, тајно и тихо. Завечио сам љубав према теби кроз гласове и слова. Док си ти спавала ја сам снежне планинске врхове њихо, јурио ветрове и олујине од твоје куће и сигурног крова. Обасипао сам те речима као латицама црвен-руже, не желећи да твој сан о срећи икада пресахне. Лепоту жене често људи-вукови окруже, а само сам желео да ти љубав танане мирисе удахне. У мојим песмама си бистроока с Олимпа муза, немерљиве лепоте, кристалног ума и даха. Спашавао сам те од злосанице, туговања и суза, знајући да сам наспрам тебе сићушна шака праха. Сви јунаци света су зазидани у сопствену камену Троју. Ја узидах себе у Песму, због твоје слободе. Отргао сам те од урок-погледа безвиду и неспокоју, а мене у мојој Троји може и врх мача да прободе. Све Пенелопе на планети потајно самују, зато и покушах да те цветом песме излечим. Можда у мени још увек понеке жеље тамнују. Често као Икар пред својим амбисом и ја клечим. Поклањам ти сопствене мисли, осећаје и наде. Нетрулежне ствари једино годе твојој души. Ослушни барем, испевао сам твом бићу безбројне баладе. У амбис вечности сад може ум да ми се уруши. Када те питају о пролазности живљења, мирне душе можеш рећи да си у песми вечна, јер ти си постала сјајкасти дијамант дивљења, префињена мелодија, баш као симфонија течна. На крају, кад се лирика у мени загаси, осванућу у далекој плавети атмосфере. Не плачи, јер ти знаш ко си, шта си и да си. С лица избриши сузе, нек` образе и снопатице мој дах ти завек спере!

Valamit a szerelemről

Időn túl, titokban, csendesen élsz költészetemben. Hangokkal és betűkkel esküdtem szerelmedre. Míg aludtál, havas bérceket lovagoltam, házadtól, a biztos fedél elől szeleket, viharokat kergettem. Kifejezéseimmel, vörösrózsa szirmokkal halmoztalak el, hogy álmod a boldogságról el ne illanjon. Sokszor ember-farkasok övezik a női szépséget, én csak annyit akartam, érezzed a szerelem bódító illatát. Verseimben a múzsák Olimposzáról te vagy az értelmes, derült tekintetű, mérhetetlen szépség. Tudva, hozzád mérten csak maroknyi por vagyok, mentettelek a rossz álmok, üröm és könnyek birodalmából. A hősök saját kőből épített Trója várukba építettek. Én, szabadságodért, önmagamat Versbe építettem. Kiszakítottalak a  szorongás és vakság elátkozott tekintetéből, engem meg Trójámban a kard is átszúrhat. Titokban magányosak e bolygón élő Penelopék, ezért próbáltalak versvirágommal gyógyítani. Talán bennem még mindig egy-egy kívánság fogságban van. Mint Ikarosz, én is szakadékom előtt térdelek. Gondolataimat, érzéseimet, a reményt, neked ajándékozom. Lelkednek csak a romlatlanság kedves. Legalább hallgasd meg, számtalan balladát neked énekeltem. Értelmem most nyugodtan zuhanhat az öröklét szakadékába. Ha a múlandóságról faggatnak, bátran kijelentheted, az alkotásban időtlen vagy, mert a csodálat gyémántja lettél, magasztos szimfónia, gyengéd dallam. És ha eljő a vég, ha elcsitul bennem a poézis, a végtelen kék légben ébredek. Ne sírj, mert te tudod, ki vagy, mi vagy és vagy. Töröld le orcádról a könnyeket, adassék meg, arcodat és álmaidat leheletem mindörökre mossa le!

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2017. november 20., hétfő

Gősi Vali Újjászülettél – Ponovo si se rodio


Gősi Vali Győrszemere 1954. május 29. –


Újjászülettél

és elhozott az illatos tavasz
fény-szirmokból fonta a hajad
titok voltál pompa ragyogás
arany színben égő tűzzománc
csak néztem a fényt
hosszan elmerengve
és újjászülettél a tenyeremben

Ponovo si se rodio

i mirisljava vesna te je donela,
kosa ti je iz lata svetla pletena
bio si sjaj blistanje tajna
u boji zlata plamteća gleđa
svetlost sam promatrala
dugo varljivo
i na mom dlanu ponovo si se rodio

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.litera-tura.hu/gosi-vali-versei-2/

Fellinger Károly Az írás – Pisanje


Fellinger Károly Pozsony, 1963. november 20. –


Az írás

provokáció,
a semmibe se
tudunk
belenyugodniért,
vagy valami
olyasféle,
mint a tükörre
rajzolt ajtó,
ami csak
belülről
nyílik,
pontosabban
azt
hisszük,

pontos, mint a kar,
a zseb,
a templomtorony,
lebilincselő
és magával ragadó
távolságtartás.

Pisanje

je provokacija
za ono pomiriti se
nikako
ne znamo,
ili
na ogledalo
nacrtana vrata
sliči
šta jedino
iznutra
se otvara,
tačnije
samo
verujemo,

tačan je, kao ruka,
džep,
toranj crkve,
privlačno
i zanosno
održavanje odstojanja.

Prevod: Fehér Illés

2017. november 18., szombat

Lennert Móger Tímea Bordal – Pesma uz vino


Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. – Fotó: Stock János


Bordal

egy kocsmában
a világ bármelyik
felén
otthon van az ember
az elején
a félhomályban
milyen
a pincér természete
attól függ
otthon érezzük-e
magunkat
milyen ital van mutatóban
a kártyások milyen lapot osztanak
mit dob ki a játékgép
mire épült a kocsma
iszapos vagy szilárd talajra
gyakran beszélnek vagy
hallgatnak-e róla
akiknek szavuk van
aki betéved
függetlenül
ül
figyel és remél
hatalmat nyel
a beszélő hely
a halott szavak
az árjegyzék mögöttes
értelme
semmi sem az
aminek nevezik
nem ér annyit
ha ízre jó is
távol
van egymástól
szaké
körtepálinka
ánizslikőr
egyforma-e
minden lében
a kanál
trófea
hula- füzér
vagy brand- név a falon
amikor befújja a telet
a hó
amikor fakóvá szárasztja
a partok fáit a nap
múlik a levél
érik a zamat
érzem
hogy halandó vagyok
minden reményem
a személytelenség
az ég borrá szaporítja
a vizet
világvégi
kocsmában vigyorgó
emberek
a halott iszik
az élő megfizet
minden este világgá
megyek
a reggel otthon él
kitágulnak a falak
senki földjén
szélgép süvít
minden mű vagy avítt
hátára vesz a fehér szarvas
igaz szavam egy kocsmanév
sci-fi mese
időm icce
borban vér
duplát ér

Pesma uz vino

u jednoj krčmi
na bilo kojoj strani
sveta
čovek je kod kuće
ispočetka
u polumraku
kakva
je narav konobara
o tome ovisi
dal se osećamo kao
kod kuće
kakvo je piće u gostioni
kartaši kakve karte dele
šta će automat izbaciti
na što je krčma građena
na glinu ili na čvrstu podlogu
dal nju merodavni
često spominju
ili prećute
ko ulazi
nezavisno
savija gnezdo
motri i nada se
mesto natucanja
moć guta
mrtvi izrazi
pozadinsko značenje
cenovnika
ništa nije ono
kako je nazvano
ne vredi toliko
makar je i ukusno
sake
kruškovača
liker
međusobno su
udaljeni
dal je kašika
u svakoj čorbi
ista
trofej
hula- niz
ili na zidu brand- naziv
kad sneg zimu
prekriva
kad do sivila isuši
sunce stabla obale
lišće opada
ukus sazreva
osećam
prolaznica sam
bezličnost
je moja nada
vodu nebo u vino
pretvara
u krčmi
na kraju sveta ozareni
pojedinci
mrtav hlapta
živ pak ispašta
svako veče na put
krenem
jutro kod kuće živi
zidovi se šire
na ničijoj zemlji
stroj vetra huji
sve je umetno ili vremešno
beli jelen me na leđa uzme
istinska reč mi je ime jedne krčme
sci-fi bajka
kondir je moja ora
krv u vinu
duplo vredi

Prevod: Fehér Illés
Forrás: A Vérkép. c. készülő kötetből

Szabó Palócz Attila Ham and eggs – Ham and eggs


Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Ham and eggs

Szemed könnyes az ásítástól.
Követem a Holdat útján,
de a Nap nyújt kezet. Könnyes a szemed...

Ham and eggs

Oči su ti zbog zevanja suzne.
Na svom putu Mesec pratim,
ali sa mnom Sunce se rukuje. Oči su ti suzne...

Prevod: Fehér Illés
Forrás. a szerző